2025. október 6.

A periratok sorszáma szerint harmadikként Dessewffy Arisztid lépett a bíróség elé.

Sáros vármegye kormánybiztosa, Irányi Dániel remek leírást adott Dessewffy külsejéről: A középnél valamivel magasabb termetű, vállas, s kissé hízásra hajlamos erőteljes alkat. Tar koponyája alatt halántékait világosszőke haj fedte; hasonló színű szakálla és nagy bajusza katonás külsőt adtak neki, melyet azonban kék szemének szelíd tekintete mérsékelt.”

A honvédtábornok cserneki és tarkeöi Dessewffy Arisztid 1802. július 2-án született az Abaúj vármegyei Csákányban.
Az evangélikus, középbirtokos nemesi családból származó Dessewffy Arisztid a kassai és eperjesi gimnáziumi éveit követően 16 évesen állt katonának. Kezdetben a tüzérségnél szolgált, és hadapródként 1820-ban került a császári–királyi 5. huszárezredbe. A békeidőkre jellemző módon lassan haladt előre a ranglétrán és főszázadosi rendfokozatban volt, amikor 1839-ben kilépett a hadseregből. A kvietált kapitány eperjesi birtokán gazdálkodott és 1842-ben feleségül vette unokahúgát, budaméri és rosnyóbányai Újházy Antóniát. Boldog házasságuk volt, amelyet beárnyékolt gyermekeik korai halála, aztán 1847-ben a 23 esztendős fiatalasszonyt elragadta a tüdőbaj.

1848. május 4-én, az első felelős magyar miniszterelnök felhívására, nyugalmazott tisztként ő is jelentkezett a nemzetőrség parancsnoki karába.
Innentől gyorsan haladt a ranglétrán, egymás után vett részt a fontos ütközetekben, december végén kinevezték és egykori ezredtársa, pacséri Mészáros Lázár altábornagy felső-tiszai hadtestének egyik dandárparancsnoka lett.

„Kisujjában volt a virtus……..”
Az 1849. január 4-i vereséggel végződött kassai ütközetben a jobbszárnyon állt, és neki volt köszönhető, hogy a seregtest nem szenvedett katasztrofális vereséget. Erről Mészáros altábornagy így vélekedett: „a ki a nagy becstelenség közt a becsületet fenntartotta, az Dessewffy volt, mert bátor magaviselete által imponált az ellenségnek”. Új hadtestparancsnoka, Klapka György táborkari ezredes figyelmébe az alábbi szavakkal ajánlották: „bátor, vállalkozó, nyugodt katona, s mint ilyen, a haza és ön becsülésére érdemes”. Tevékeny részese volt a Tokaj környéki védekező harcoknak és ezredesi rangját február 1-jei hatállyal kapta meg.

A legnagyobb veszedelmek közepette magánélete ekkor ért révbe. Július 5-én Pesten, a lipótvárosi plébániatemplomban vette feleségül a nála húsz évvel fiatalabb szinyei Szinyei Merse Emmát, majd az oltár mellől tért vissza csapataihoz. A Cegléden bonyhádi Perczel Mór vezérőrnagy parancsnoksága alatt sebtében felállított közép-tiszai hadsereg lovassági parancsnokaként vett részt a július 20-i turai lovassági ütközetben. A Hatvan felé bevezetett lovassági felderítés során Perczel lovasságát Tura mellett tartóztatta fel gróf Alekszandr Petrovics Tolsztoj altábornagy két lovasezrede.

A nagyszabású ütközetet végül egy orosz gyaloghadosztály beérkezése döntötte el. Minden magyar huszárszázad derekasan verekedett itt, különösen a 16. Károlyi-huszárezred részéről.

Degré Alajos kapitány visszaemlékezése szerint „amint ráütöttünk az oroszokra, egy-két perc alatt be voltunk kerítve. Iszonyú küzdelem és mészárlás fejlődött ki; szabadulnunk semerre sem lehetett, mi volt más hátra, mint verekedni utolsó emberig, vagy megadni magunkat. Mi inkább akartunk meghalni. Sorainkban küzdött önkénytesen Dessewffy Arisztid, teljes tábornoki díszben, mellén a másodrendű érdemkereszttel, s mert a veres atillát meg a keresztet látták a muszkák, később állították, hogy az a püspök, aki velünk attakírozott, roppant vitéz volt”.

Lázár Vilmos ezredessel együtt augusztus 25-én érkezett meg Aradra, a Világosnál fogságba esett többi tábornokkal együtt, és perük hamarosan megkezdődött. A hadbíróság szeptember 26-án bűnösnek találta lázadásban és felségárulásban: kötél általi halálra ítélte. Herceg Franc von Liechtenstein altábornagy aki egykori ezredtársa volt interveniált érdekében, de csak annyit ért el, hogy báró Julius Jacob von Haynau táborszernagy „kegyelemből” lőpor és golyó általi halálra változtatta a halálnemet.

Utolsó éjszakáján több búcsúlevelet is írt, de csak egynek a töredéke ismert, a második feleségének írt levelét pedig neje halálakor vele temették. Baló Benjámin református lelkész nyújtott számára lelki vigaszt, s a lelkész igencsak meglepődött, hiszen amikor ébresztette Dessewffyt ezt mondta: „»Tiszta lelkiismeretem van, s az hagyott aludni« mondta a papnak derülten, s azzal felöltözött, hatalmas szőke bajuszát huszárosan kipödörte, mintha csak ünnepélyre menne.” Ekkor mondta Balónak: „Nekem a halál semmi, sok ezer halál lebegett körültem a csatában, csak nőmtől megválni, kit oly nagyon szeretek, ez fájdalmas.”

1849. október 6-án reggel fél hatkor vezették ki az aradi vár VI. számú kapuja melletti sáncba a négy, agyonlövetésre ítéltet és egy szemtanú feljegyezte, hogy Dessewffy „a kivégeztetés napján csinosan, mint menyegzőre fölkészülve jelent meg”. Agyonlövetésük előtt még arra kérte az őt kísérő lelkészt, hogy a nála lévő tárgyakat és búcsúlevelét adja át nejének.

„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok….így parancsolja ezt hazám szolgálata” . Ezek voltak az utolsó szavai.

Holttestét a közszemlére tétel után bajtársaiéval együtt elföldelték a vársáncban. Felesége 1850 nyarán tudta csak titokban hazaszállíttatni férje porhüvelyét, sógora, Dessewffy Kálmán segítségével.

A név kötelez, de nem jelent előjogokat – véli Dessewffy Zsolt, aki az aradi vértanú Dessewffy Arisztid oldalági rokona. A honvédtábornokon kívül 16-18 rokonról tudnak, aki szintén részt vett a szabadságharcban harcoló katonatisztként, orvosként vagy hadbíróként. A Dessewffy család 2010-ben ünnepelte fennállásának 800. évfordulóját. A jelenleg 110-120 fős Dessewffy család négy¬ötöde Magyarországon él, a többiek szétszórva a nagyvilágban.

Dessewffy Arisztid honvéd tábornok emlékét Budapesten ma utca őrzi, október 6-án a nemzeti gyásznapon az aradi „tizenhármakról” kegyelettel és tisztelettel emlékezünk.

Írta: Szerkesztőség     2025. október 06. hétfő 08:00