MSZEDDSZ
„Az egészséges és igazságos Magyarországért!”®
Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban
Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
« vissza az előző oldalra

Folytatódott az érdekvédelmi egyeztetés

Folytatódott az érdekvédelmi egyeztetés
Írta: Szerkesztőség     2023. április 13. csütörtök 07:42

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára és Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZEDDSZ) elnöke 2023. április 11-én egyeztettek.

A szakszervezet álláspontja szerint a szociális területen dolgozók helyzetének és biztonságos munkakörülményeinek javításában – a háborús gazdasági és társadalmi nehézségek ellenére, azokat is figyelembe véve – további erőfeszítésekre van szükség.

A tárgyalófelek rögzítették, hogy az elmúlt 13 évben a gondoskodáspolitika területén dolgozók körében nem csak béremelés, hanem bérfelzárkózás is végbement: míg 2010-ben a nemzetgazdasági átlagbér 68 százalékát érte el a szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók átlagfizetése, addig idén januárban már meghaladja a 77 százalékát. A kormány továbbra is elkötelezett a területen dolgozók anyagi megbecsülésének javításában. A MSZEDDSZ a bérfelzárkóztatás folytatását szorgalmazta, valamint kezdeményezte a kormányzat családbarát politikájának munkahelyi szintű megvalósítását.

Az egyeztetésen szintén áttekintették az elkövetkezendő időszak kiemelkedő feladatait, közöttük a szakápolási tevékenység teljes körű integrációját a gondoskodáspolitika területéhez. Ennek kapcsán a MSZEDDSZ álláspontja szerint a legfontosabb az ott dolgozók foglalkoztatásának folyamatos biztosítása. Ezt a vonatkozó - decemberben elfogadott - törvénymódosítás garanciális elemekkel biztosítja. A felek megállapodtak abban, hogy a fentiek érdekében ismét tárgyalóasztalhoz ülnek.

Forrás: https://kormany.hu/hirek/folytatodott-az-erdekvedelmi-egyeztetes