Október hatodika, 2001 óta a Magyar Nemzet gyásznapja.

A nemzet vértanúira, a magyar honvédség 12 tábornokára és egy ezredesére emlékezünk, akik Haynau rémuralma alatt váltak áldozattá, és akiknek az annyira vágyott szabadság helyett 1849. október 6-án a halál jutott.

De a rögtönítélő bíróságok bárkit a halálba küldtek, aki segítette a magyar szabadságharcot, vagy akár csak imádkozott érte.

A végrehajtók úgy vélték, hogy a megtorlás elrettentő példaként áll majd a szegény , elnyomott magyar nemzet előtt.

De tévedtek!

A szabadság utáni vágy, azóta is kitörölhetetlenül ott él bennünk.

„ Rabok tovább nem leszünk”,……fogalmazták meg a márciusi ifjak, és ha visszatekintünk a múltba, leszögezhetjük, hogy a magyar szabadságharc nem csak egy kis nemzet függetlenségi törekvéséről szólt, hanem az európai és a világszabadság eszméiért is küzdöttek.

Bár tudták, hogy halál vár rájuk, mégis a haza ügyének szolgálatában életüket adták.

Egyenként vezették elő a vádlottakat a periratok sorszáma szerint: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westenburg Károly, Nagy-Sándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly.

Ma már tudjuk, hogy az aradi vértanúk nem tizenhárman, hanem tizenhatan voltak. Mártírhalált halt még Ormay Auffenberg Norbert ezredes, Kazinczy Lajos ezredes és Ludwig Hank bécsi hírlapíró.

Gloria victis, dicsőség a legyőzötteknek; így érzett a nép, a világ és az utókor: az aradi kivégzésekben a magyar szabadsághősök mártíriumát látta.

A történelem megmutatta, hogy a hősök harca nem volt felesleges, a haza függetlensége 1867-ben - ha korlátokkal is - de megvalósult, újra lett felelős magyar kormány, az ország megindult a felemelkedés és a gyarapodás útján.

Ahogy Kölcsey írja: „A balsors csapásai magunkba szállást, önismeretet, erőkifejtést hoznak, ellenben minden nemzet, mely elmúlt kora emlékezetét semmivé lenni hagyja, saját nemzeti létét gyilkolja meg.”

Nekünk, magyaroknak nehéz sorsot szánt a történelem.

De mi, magyarok sohasem adjuk fel!

Nem egyszer csak magunkra számíthattunk és nemcsak saját nemzetünkkel, hanem mások sanyarú sorsával is törődnünk kellett.

Mindig tettük, tesszük a dolgunkat és ma is kiállunk az értékeink mellett, képesek vagyunk talpra állni, megújulni, megerősödni, megmaradni.

Ezért 173 évvel Arad után, az emlékezés a múltról, a jelenről és a jövőről is szól.

A múltról, amikor lerójuk tiszteletünket az aradi vértanúk előtt.

A jelenről, mert tovább élnek bennünk azok az eszmék, értékek, amelyeket a márciusi ifjak és a szabadságharcosok képviseltek.

És a jövőről, mert jelen gondolkodásunk, és tetteink meghatározzák a jövőnket.

„És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után,

Megfogyva bár, de törve nem,

Él nemzet e hazán” Vörösmarty Mihály

Írta: Szerkesztőség     2022. október 06. csütörtök 18:17