MSZEDDSZ
„Az egészséges és igazságos Magyarországért!”®
Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban
Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
Elkezdődött?
Írta: Szerkesztőség     2010. december 09. csütörtök 00:00

módosulhat a sztrájktörvény és az Mt. szakszervezetekről szóló része

Az Országgyűlés elé költségvetési salátatörvény bizottsági módosításaként kerülhet a Sztrájktörvény és a Munka Törvénykönyve egyes szakszervezeti jogokról szóló passzusa. Ezek megszavazása esetén a közszolgáltatások esetében teljesen megszűnhet a sztrájk, valamint hátrányosan változhatnak a szakszervezeti tagdíjfizetés feltételei, és több szakszervezeti tisztségviselő munkája ellehetetlenülhet.

A tervezet digitális formában került a LIGA Szakszervezetek birtokába, amely ugyan még hivatalosan nem szerepel az Országgyűlés honlapján, de egyes minisztériumokban már „keringetik” azt.

A LIGA Szakszervezetek továbbra is elfogadhatatlannak tartja, ha a Kormány a szakszervezetekkel való egyeztetés nélkül módosít egy olyan törvényt, amely alapvető, az alkotmányban is rögzített jogokat állapít meg. A LIGA ezért felszólítja a Kormányt, hogy cáfolja a híresztelést és bármilyen hasonló szándék esetén először az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén egyeztessen.

Mint ismeretes, a LIGA Szakszervezetek múlt héten tette közzé az Orbán kormány első félévének értékelését, amellyel egyidőben levélben kérte a miniszterelnököt arra, hogy még idén kezdjen tárgyalásokat a LIGA Szakszervezetekkel a munkavállalókat különösen sújtó törvények újratárgyalásáról. Ekkor a LIGA Szakszervezetek kilátásba helyezte, hogy amennyiben a tárgyalások nem vezetnek eredményre, a szakszervezeti eszköztár minden törvényes fegyverével fellép, mire valószínűleg ez az informális válasz született.