MSZEDDSZ
„Az egészséges és igazságos Magyarországért!”®
Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban
Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
« vissza az előző oldalra

AZ OKFŐ főigazgató Jenei Zoltán köszöntése

Írta: Szerkesztőség     2021. május 12. szerda 15:15

Tisztelt Ápoló Kollégám!

Híres orvosokról gyakran hallani: orvosokról, akiknek tudása, gyakorlata és hozzáértése méltán érdemli ki a társadalom egyöntetű elismerését.

Híres ápolókról azonban sokkal ritkábban – szinte sohasem – hallunk. Pedig azok, akik akár csak egyetlen alkalommal is, de megtapasztalták egy egészségügyi intézmény különleges világát, jól tudják, hogy gyógyítás nem létezik ápolók nélkül. Önök a magyar egészségügy sokszor névtelen hősei, akik ennek a rendszernek az alapját adják, akik a betegágy mellett fáradhatatlanul, ismerőseinkkel, barátainkkal, családtagjainkkal, vagy akár velünk együtt küzdenek a gyógyulásért. Gondoskodásukkal segítik, biztató szavaikkal pedig bátorítják az elesetteket a legnehezebb pillanatokban is.

Nehéz kifejezni mindazt a hálát, amivel tartozunk Önöknek: az elmúlt több mint egy esztendőben lassan elfogytak a köszönet szavai.

Nincs az az elismerés, amely méltó módon fejezné ki a megmentett emberi életek igazi értékét, mégis minden erőnkkel a jövőben is arra kell törekednünk, hogy emberileg és anyagilag egyaránt elismerjük Önöket. Célunk az, hogy magasztos hivatásuk ismét életpályát jelentsen minden arra elhivatott honfitársunknak. Tudjuk jól, hogy még sok feladatunk van ezen a területen is, de Önökkel együtt töretlen hittel dolgozunk a magyar egészségügy megújításán, amely nemcsak a gyógyító intézményekre, az ellátás körülményeire, hanem szakdolgozóink szakmai fejlődésére és pénzügyi megbecsülésére is kiterjed.

Egy igazán jó ápoló ugyan sok mindent megtanulhat, sok mindenre kiképezhetik - de a munkája, sőt: élete lényegét képező emberséget, és a hivatása iránti alázatot nem lehet tanítani. Valójában ez az, ami képessé teszi Önöket ennek a szinte lehetetlen feladatnak az ellátására. Büszkék lehetünk minden magyar egészségügyi szakdolgozóra, akik nap, mint nap tanúbizonyságot tesznek ezekről a nemes tulajdonságokról.

Az Ápolók Nemzetközi Világnapján őszinte hálámat fejezem ki a betegekért dolgozó, harcoló ápolók nagy családjának.

Köszönöm az elkötelezettségüket, kitartásukat!

Köszönettel és tisztelettel:

Jenei Zoltán

országos kórház-főigazgató