Nyomtatás

Szegény gazdagok Európa közepén- Interjú Dr. Cser Ágnessel

Írta: Dr. Cser Ágnes 2011. április 13.

magyarhirlap_cikkA fiatal nemzedéknek csak a szülők, nagyszülők elbeszélései alapján lehet némi fogalma arról, mit jelentett régen a szakszervezet. Ám hogy mit jelentene húsz évvel a rendszerváltozás után, azt még az idősebbek zöme sem tudja. Mint ahogy azt sem, mekkora volt és hová lett az a vagyon, amelyről úgy tudták, hogy mindnyájuké. Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke szerint az érdek-képviseleti mozgalomban is rendszerváltozásra, a munkavállalókat eláruló vezetők felelősségre vonására van szükség.
– Sokak véleménye szerint a magyar szakszervezetek csupán díszletek, mert alig van tagságuk, számos munkahelyen pedig nem is működik érdekvédelem. Ön és néhány vezető azonban kitartóan küzd, de miért is?

– Az embereknek fejlett az igazságérzetük, azokra a szakszervezetekre egyáltalán nincs szükség, amelyeket a kormányok pénzzel és ideológiailag támogatnak. Az elmúlt húsz év alatt a dolgozó emberek, hogy úgy mondjam, a melósok és a középosztály szereplői álltak vesztésre. A gazdasági körök által betámasztott pártpolitikusokon kívül nagyon komoly felelősségük van ebben azoknak a szakszervezeteknek, amelyek a dolgozók érdekképviselete helyett csöndesen asszisztáltak a tönkretételükhöz, vagy legalábbis látszattevékenységet folytattak.

– Húsz évvel ezelőtt azt gondoltuk, hogy a szakszervezetek vérátömlesztést kapnak, s elsajátítják a nyugati érdekképviseletek szemléletét, tárgyalási módszereit, fölveszik a ritmust. Új alapszervezetek, tömörülések is létrejöttek. Hol bicsaklott meg a folyamat?

– Sajnos már az indulásnál. 1999 végén választottak az EDDSZ elnökévé, s az eltelt tizenegy év elég volt ahhoz, hogy az indulásig visszamenőleg áttekintsem a helyzetet, különösen, mert több peres eljárást is indítottam. Semmi közöm nem volt a pártállami érdekképviseletekhez, csak azt tudtam, hogy minden vezető beosztáshoz szükség van a szakszervezeti bizottság véleményére is. Eljött a rendszerváltozás, és átestünk a ló túlsó oldalára, a demokrácia köpenye alatt álszervezetek kezébe adták a szakmai véleményezést, de a vezetői kinevezéseknél már nem nézik az emberi alkalmasságot. A közszolgáltatásoknál különösen lényeges az emberi oldal, hiszen a szolgáltatások minősége a csapatmunka sikerétől függ, azt pedig a vezetőnek kell irányítania és garantálnia.

– Akár az ön folyamatos pereskedése is látszattevékenységnek tűnhet…

– Ennek éppen az az oka, hogy az emberek még ma sincsenek tisztában a munkavállalói érdekképviselet lényegével, s hogy mit követel egy érdekvédőtől az európaiság és a részvételi demokrácia. Jogi lépéseim egyebek mellett a jogállamiság játékszabályainak betartatását, a közvagyon védelmét, a szakszervezeti jogosultságok tiszteletben tartását és gyakorlását célozták. Húsz éve a szabadsággal „etetik” az embereket, miközben közös javaikból kiforgatták őket.

– Mi történt a pártállami idők egyetlen konföderációjának, a Szakszervezetek Országos Tanácsának a vagyonával?

– Egy svéd konzorciumnak játszották át a rendszerváltozáskor, ami a jog szerint a jó erkölcsbe ütközött, ezért a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette a szerződést. Ennek ellenére óriási vagyonok tűntek el, mert azok a gazdasági érdekkörök, amelyek a hajdani MSZMP után az MSZP mögé sorakoztak föl, s amelyek 1988-ban a társasági törvény elfogadtatásával megteremtették maguknak az állami vagyon széthordásának a lehetőségét, később a SZOT-vagyonra is rátették a kezüket. Az eredeti vagyoni állapotot tanúsító dokumentumok a birtokomban vannak, ami jól jöhet most az új, reményeim szerint valódi rendszerváltozásnál. Azért volt az államszocializmusban alacsony jövedelmük a dolgozóknak, mert az állam gondoskodott az üdültetésről, az egészségügyről, a szociális biztonságról, és tetemes vagyon halmozódott föl, amelyből 1993-ban a társadalombiztosítási önkormányzatoknak is jutott egy kevés.

– A Club Aliga, amelynek a neve az említett önkormányzatok 1998-as megszüntetésekor vált igazán is­mertté.

– Gógl Árpád, az Orbán-kormány egészségügyi minisztere a társadalombiztosítási önkormányzati vagyon államosításánál kivette a csomagból a Club Aligát, és azt mondta, hogy legyen az egészségügyi dolgozók továbbképző- és üdülőközpontja. Ezt a vagyonelemet azonban, több más nagy értékű egészségügyi ingatlannal együtt, a Medgyessy-kormány alatt mégis privatizációra jelölték ki, s az a Csehák Judit volt a szakminiszter, aki korábban az állami tulajdon szentségét hirdette, és azt kellett védenie. Sikertelen levelezés után pert indítottam. Biztosan tudtam, hogy itthon veszítek, ezért a strasbourgi bíróságon folytatjuk igényünk érvényesítését. Pozíciónkat erősíti, hogy szakszervezetünk 2001-ben a Nemzetközi és Európai Közszolgálati Szövetségek tagjává is vált.

– A szakszervezetek másodszor a 2004-es uniós csatlakozásnál kaptak esélyt a megújulásra. Érdekvédőként ön több nemzetközi bizottságnak is tagja, sokat dolgozik Brüsszelben. Hogyan mutatkoznak be odakint a magyar szak­szervezetek?

– Siralmas a helyzet, egyik szakszervezeti tömörülésünk vezetője közölte az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkárával, hogy amíg ők ülnek a hat hazai konföderáció elnöki székében, addig bizony nem lesz együttműködés itthon az érdekképviseletek között. Ezzel elismerte, hogy ők osztják meg az egységet. Húsz évig valóban nem volt összefogás, a szoclib kormányok legnagyobb örömére, így végre lehetett hajtani a Bokros-, a konvergencia-, a Bajnai-csomagot, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

– A többi volt szocialista országban is előfordult, hogy kiárusították a szakszervezeti vagyont?

– Természetesen nem csak nálunk gondolta a volt pártvezetés, hogy az állami, szakszervezeti és pártvagyont sajátos szempontok szerint kell szétosztani, ám másutt nem voltak kiugróan irritáló esetek. Több országban elővették az ügynökök listáját, a kivételezett nyugdíjak ügyét is, csak nálunk nem, ezért Magyarországon még most is bármi megtörténhet. Miközben a munkavállalóink nyomorognak, negyven-ötven évesen munkanélkülivé válnak, s ezért a tájékozódásra sincs pénzük, a szocialisták nemrég megemelték a méltányossági nyugdíjra fordítható állami keretet. Vagyis keresik a menekülési útvonalat maguknak, és eszük ágában sincs olyan kérdéseket firtatni, hogy kinek mennyi a nyugdíja, s ugyan miért. Tájékozódás híján azt sem tudják az emberek, hogy a multinacionális cégeknek járó vissza nem térítendő milliárdos támogatásból országrészek éhező gyermekei lakhatnának jól, vagy a pénzből jócskán lehetne segíteni a gyermeküket egyedül nevelő anyák problémáján. Az általunk képviselt munkavállalók hetven százaléka ilyen. Ma már biztosan állítom, hogy a tönkretételünk tudatos, szervezett program keretében zajlik.

– Ki áll mögötte?

– Ha az új kormány valóban fölvállalja, hogy földeríti a bűnszövetségben, folytatólagosan elkövetett lopásokat, csalásokat, sikkasztásokat, és a vizsgálat eljut a jogalkotásig is, akkor lelepleződhet a bűnszövetség.

– Kezdeményezi majd az új kormánynál, hogy a szakszervezetek láthatatlan irányítóit is felelősségre vonják?

– Nem várok az új kormány hivatalba lépéséig, már régen ezen dolgozom. Az őszödi beszéd után bátorság kellett ahhoz, hogy kimondjam „pitiáner, középszerű rablók kezébe került az ország”. Később az MSZ EDDSZ képviseletében kénytelen voltam a tulajdonunk megállapítása, kiadása és az eladott vételárhányada kifizetéséért pert indítani, ami mai áron több mint egymilliárd forint. Korábban bepereltem az MSZP-t és az SZDSZ-t is a társadalmi egészségbiztosítás privatizációját célzó törvénytelen megállapodásuk miatt. Veszítettem, a bíróság szerint a pártok nem képezik a jogrend részét, „politikai megállapodásuk” nem kérhető számon rajtuk. Nemcsak a pártok, a hatalomnak asszisztáló szakszervezetek felelőseit is meg kell találnunk.

– Mire mennek vele?

– Az embereknek nemcsak anyagi, hanem erkölcsi kárpótlásra is szükségük van. Vissza kell kapniuk a hitüket, hogy az állam és a jogalkotás nem szűk lobbicsoportok és a hatalmon levők érdekét szolgálja, hogy a tömegeket megillető javakhoz könnyen és gyorsan hozzá lehessen jutni. Olyan országban, ahol a „jókor volt jó helyen” mondat elismerésnek számít, nemcsak közjogi, hanem erkölcsi értelemben is halott az állam.
Forrás:magyarhirlap.hu

Összes ajánlás (0)

0 az 5 csillagból
Nem rendelkezik megfelelő jogokkal a hozzászólás megtekintéséhez vagy kiadásához.

Kiemelt videó

További videók