Nyomtatás

Kedves Kollégám!

Írta: Dr. Cser Ágnes 2010. máj. 14.

Köszönöm, hogy a tagozati tagok és külön delegált vendégek részt vettek a Szakdolgozói Tagozati ülésünkön május 12-én, ahol többek között napirendre került egy tájékoztató dr. Paphalmi Rita az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal Elnöke előadásában az egészségügyi dolgozók működési és nyilvántartási rendszeréről.

Az előadó ígéretet tett arra, hogy előadásának anyagát e-mailben megküldi, amelyet meg is tett, így mellékelten küldjük az előadás teljes anyagát.

 A résztvevők számtalan kérdést tettek fel, amelyre választ kaptak, ebből adódóan nálatok is felvetődhetnek olyan egyedi kérdések, amelyet dr. Paphalmi Rita Elnök Asszony az előadásban szereplő e-mail elérhetőségen várja a további kérdéseket, és valamennyinek egyénileg jár utána és válaszol. Javaslatot tettünk a hivatalnak arra, hogy találják meg a lehetőséget, hogyan tudják tájékoztatni az intézmények képzéssel foglalkozó felelőseit, munkatársait, hogy egységes kép legyen a nyilvántartásról és a működésről (mert a felvetések alapján ellentétesek az információk az otthon kapott és az Elnök Asszonytól kapott válaszok szerint).

Az MSZ EDDSZ dr. Cser Ágnes Elnök Asszony javaslata alapján a tagozat egyetértésével az Adatvédelmi Biztoshoz fordul a szakdolgozói adatok nyilvánosságra hozatalával kapcsolatosan (az előadásból látszik, hogy milyen adatokat láthat mindenki, aki az interneten megtalálja).

A téma fontossága miatt felkértem őt, hogy a Siófoki továbbképzésen vállaljon egy előadást, melyet szívesen fogadott és eljön.

Kérem, éljetek a lehetőséggel és a tagozati ülésről hiányzó tagoknak, valamint az alapszervezeti elnököknek is szíveskedjetek a teljes anyagot továbbküldeni.

Köszönettel és üdvözlettel: Beer Jánosné - Szakdolgozói Tagozat Elnöke

Kiemelt videó

További videók