Mutassunk példát Európának! Az egészséges és igazságos Magyarországért!

felkiáltójel

Az ország egyik legnagyobb és legfontosabb szakszervezete nevében köszöntünk benneteket, illetve Önöket.      Az MSZ EDDSZ tagsága.

 
Nyomtatás

Újabb egyeztetés a szociális érdekképviseletekkel

Írta: Szerkesztőség 2017. január 25. szerda, 11:53.

Újabb egyeztetést folytatott Nyitrai Imre, az EMMI szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke, valamint dr. Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke a szociális ágazatban dolgozók bérhelyzetéről.

Nyitrai Imre tájékoztatást adott a felek számára arról, hogy megkezdődött több, bérfelzárkózást érintő előterjesztés közigazgatási egyeztetése. Kiemelte: a kormány el szeretné ismerni a szociális ágazatban egészségügyi feladatot ellátó, szakmai végzettséggel rendelkező szakdolgozók nélkülözhetetlen munkáját, és számukra a kiemelt bérezés biztosítását készítik elő. Külön figyelmet kapnak az ágazatban magasabb iskolai végzettséggel rendelkező, szakmai szolgálatukat bizonyító munkavállalók.

A szakszervezeti vezetők üdvözölték ezt a komoly lépést a bérrendezésben, mindazonáltal aggodalmukat fejezték ki, mert egyes fenntartóknál anomáliák tapasztalhatók, és bizonytalannak érzik a jogszerű kifizetéseket. Ezért a tárca vezetése abban állapodott meg a szakszervezetekkel, hogy folyamatosan, közösen monitorozzák a szociális fenntartó szervezetek bérfizetési gyakorlatát, és jogsérelem esetén együttesen lépnek fel a munkavállalók érdekében. A felek kölcsönös érdeke az átlátható közpénzfelhasználás és az igazságos bérezés folyamatos fenntartása, megerősítése.

A tárgyalópartnerek egyetértettek abban is, hogy a fizetett munkaközi szünet kérdésére, valamint a többműszakos rendben dolgozók feladatátadás-átvételi idejére eső díjazás ügyére az Ágazati Kollektív Szerződés (ÁKSZ) fejezeti tárgyalásakor kialakított megoldást támogatják. Az ÁKSZ jogi feltételeinek megteremtésére további jogi egyeztetések szükségesek.

Az egyeztetés kitért a bankkártya-költségek kompenzációjának problémájára is, amelyre az Európai Uniós tagállamokban kötelező, úgynevezett alapszámla bevezetése hozhat a közeljövőben tartós és méltányos megoldást.

A minisztérium és a szakszervezetek megállapodtak, hogy a szakképzési és továbbképzési rendszer jövőbeni átalakításának kérdéseivel folytatják az egyeztetési menetrendet.

(EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)

Hozzászólás (1) Találatok: 623
Nyomtatás

Együttérzünk a veronai buszbaleset áldozatainak családjaival

Írta: Szerkesztőség 2017. január 22. vasárnap, 17:59.

16114597 813715938767218 8325648422717040302 n

Hozzászólás (0) Találatok: 475
Nyomtatás

Ismét tárgylóasztalnál az érdekvédők és az államtitkárság

Írta: Szerkesztőség 2017. január 12. csütörtök, 11:41.

 Szerdán ismét tárgyalóasztalhoz ült az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) és a velük stratégiai partnerségben lévő szervezetek képviselőivel.

Mint ismert, 2016 nyarán megállapodás született az egészségügyi dolgozók béremeléséről, amely alapján az orvosok két, az ápolók négy lépcsőben béremelésben részesülnek. Akkor a tárgyalópartnerek megállapodtak abban is, hogy a nemzetgazdaság teljesítőképességének és a szabályozási környezet változásának függvényében időről időre felülvizsgálják a megállapodást.

Mint ahogy azt a 2016. december 7-i tárgyaláson a tárgyaló partnerek jelezték, a minimálbér és a garantált bérminimum januári emelése miatt a szakdolgozói bértábla ismét összecsúszhat, s eltűnhet az a jövedelmi különbség, amely a nyáron kötött bérmegállapodás egyik alapja volt. Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság vállalta, hogy elkészíti a szükséges kalkulációkat és továbbítja azt a Nemzetgazdasági Minisztérium felé.

A tárgyalópartnerek a szerdai találkozón megerősítették, hogy az ágazat haladéktalanul egyeztetéseket kezd a kialakult helyzet megnyugtató rendezése érdekében. A felek üdvözlik az államtitkársággal folytatott tárgyalások előrehaladását és hatékonyságát. A tárgyalások hamarosan folytatódnak.

(EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárság)

Hozzászólás (2) Találatok: 610
Nyomtatás

Boldog Új Évet Kívánunk Tagjainknak, Családjuknak és Olvasóinknak 2017-ben!

Írta: Szerkesztőség 2017. január 01. vasárnap, 08:34.

2017-ben is eredményesek leszünk!

kep11

 

Hozzászólás (0) Találatok: 1988