Mutassunk példát Európának! Az egészséges és igazságos Magyarországért!

felkiáltójel

Az ország egyik legnagyobb és legfontosabb szakszervezete nevében köszöntünk benneteket, illetve Önöket.      Az MSZ EDDSZ tagsága.

 
Nyomtatás

Létrehozhatják a Nemzeti Védőnői Szolgálatot

Írta: Szerkesztőség 2017. április 21. péntek, 12:31.

2013. januárja óta kezdeményezzük a kormánynál a Védőnői Szolgálat egységes szabályozását, a Magyar Védőnői Szolgálat létrehozását!

Üdvözöljük, hogy a kormányzat e javaslatunkat is felkarolta.

Az alábbiakban olvashatjátok az erre vonatkozó dokumentumokat.

Kérlek tájékoztassátok a védőnő kollegákat, hogy ők is minél többen csatlakozzanak hozzánk, hogy a 2016. szeptember 20-ai megállapodásunkban foglaltak szerint javukra is a KSZ-ben a legjobb eredményt érjük el.

Hozzászólás (0) Találatok: 317
Nyomtatás

Kollektív Szerződés az egészségügyben – ünnepélyes aláírás

Írta: Szerkesztőség 2017. április 19. szerda, 18:11.

Április 12-én ünnepélyes keretek között aláírták a Kollektív Szerződés azon fejezeteit, amelyekben eddig megállapodás jött létre a sztrájktárgyalás során.

Kollektív Szerződés az egészségügyben – ünnepélyes aláírás

Az eseményen részt vett dr. Cser Ágnes elnök (MSZ EDDSZ), Toma Lajos elnök (MÖSZ), dr. Éger István elnök (MOK), dr. Balogh Zoltán elnök (MESZK), dr. Németh László főigazgató (ÁEEK). Dr. Hankó Zoltán elnök (MGYK) elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni az eseményen, ám azóta ő is ellátta kézjegyével a dokumentumot. 

A Kollektív Szerződés megkötésének előzménye

A Kollektív Szerződés az ágazati sztrájktárgyalás tárgyalási folyamatában az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az MSZ EDDSZ és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete által, 2016. február 12. napján a munka- és pihenőidő tárgyában kötött az „Egészséges Magyarország 2014-2020.” egészségügyi ágazati stratégiában megfogalmazott célkitűzések megvalósításában való közreműködés az ágazatot érintő kollektív szerződéssel” című megállapodásban, valamint 2016. szeptember 20. napján kötött „Megállapodás az egészségügyi ágazat béremelésével kapcsolatos kérdésekben” és „Megállapodás további tárgyalási témákról az egészségügyi ágazattal kapcsolatos kérdésekben” című megállapodások alapulvételével készült. 

A megállapodások létrejöttében stratégiai partnerként közreműködött a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, valamint a Magyar Gyógyszerész Kamara. 

A Kollektív Szerződés megkötésének célja

A Kollektív Szerződéssel az aláíró felek az Mt. 276. §-a alapján, a jogszabályi keretek között kölcsönösen, jóhiszeműen és együttműködve szabályozzák a foglalkoztatottakat érintő, munkavégzéssel kapcsolatos kérdéseket az egészségügyben.

Kollektív Szerződés célja, hogy a szerződést aláírók hozzájáruljanak a megállapodásban foglaltak végrehajtásához, ezáltal az egészségügyben dolgozók jobb megbecsüléséhez, az egészségügy hatékonyabb működéséhez. 

Célja továbbá a betegellátás zavartalan és biztonságos végzése érdekében a munkabéke megteremtése és fenntartása, az egészségügy területén a dolgozók bérének rendezésével a dolgozók szakmai felelősségüknek megfelelő módon történő társadalmi elismerése

A Kollektív Szerződés megkötésének további célja, hogy hatálya kiterjesztésre kerüljön az egészségügyi ágazat valamennyi – egészben vagy részben – közfinanszírozott munkáltatónál foglalkoztatott közalkalmazottjára, munkavállalójára.

 

Kollektív Szerződés

 

 

Hozzászólás (0) Találatok: 382
Nyomtatás

Húsvét 2017

Írta: Szerkesztőség 2017. április 12. szerda, 16:42.

 Lehet-e szebb ajándék 2017 Húsvétján, mint a Kollektív Szerződés aláírása, és annak ágazati kiterjesztése iránti kérelem?

Az egészségügyi ágazatban már van törvényi lehetőségünk erre, még ebben az évben szeretnénk a szociális ágazatban is elérni ezt a célt.

 tavaszi csokor sm

Hozzászólás (0) Találatok: 242
Nyomtatás

Kollektív Szerződés az egészségügyben – ünnepélyes aláírás

Írta: Szerkesztőség 2017. április 12. szerda, 14:33.

Április 12-én ünnepélyes keretek között aláírták a Kollektív Szerződés azon fejezeteit, amelyekben eddig megállapodás jött létre a sztrájktárgyalás során.

Az eseményen részt vett dr. Cser Ágnes elnök (MSZ EDDSZ), Toma Lajos elnök (MÖSZ), dr. Éger István elnök (MOK), dr. Balogh Zoltán elnök (MESZK), dr. Németh László főigazgató (ÁEEK). Dr. Hankó Zoltán elnök (MGYK) elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni az eseményen, ám azóta ő is ellátta kézjegyével a dokumentumot.

A Kollektív Szerződés megkötésének előzménye

 KSZ 01 04.12

 

A Kollektív Szerződés az ágazati sztrájktárgyalás tárgyalási folyamatában az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az MSZ EDDSZ és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete által, 2016. február 12. napján a munka- és pihenőidő tárgyában kötött az „Egészséges Magyarország 2014-2020.” egészségügyi ágazati stratégiában megfogalmazott célkitűzések megvalósításában való közreműködés az ágazatot érintő kollektív szerződéssel” című megállapodásban, valamint 2016. szeptember 20. napján kötött „Megállapodás az egészségügyi ágazat béremelésével kapcsolatos kérdésekben” és „Megállapodás további tárgyalási témákról az egészségügyi ágazattal kapcsolatos kérdésekben” című megállapodások alapulvételével készült.

A megállapodások létrejöttében stratégiai partnerként közreműködött a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, valamint a Magyar Gyógyszerész Kamara.

 

A Kollektív Szerződés megkötésének célja

A Kollektív Szerződéssel az aláíró felek az Mt. 276. §-a alapján, a jogszabályi keretek között kölcsönösen, jóhiszeműen és együttműködve szabályozzák a foglalkoztatottakat érintő, munkavégzéssel kapcsolatos kérdéseket az egészségügyben.

Kollektív Szerződés célja, hogy a szerződést aláírók hozzájáruljanak a megállapodásban foglaltak végrehajtásához, ezáltal az egészségügyben dolgozók jobb megbecsüléséhez, az egészségügy hatékonyabb működéséhez.

Célja továbbá a betegellátás zavartalan és biztonságos végzése érdekében a munkabéke megteremtése és fenntartása, az egészségügy területén a dolgozók bérének rendezésével a dolgozók szakmai felelősségüknek megfelelő módon történő társadalmi elismerése.

A Kollektív Szerződés megkötésének további célja, hogy hatálya kiterjesztésre kerüljön az egészségügyi ágazat valamennyi – egészben vagy részben – közfinanszírozott munkáltatónál foglalkoztatott közalkalmazottjára, munkavállalójára.

KSZ 02 04.12

Kossuth Rádió 2017.04.12.

Hozzászólás (0) Találatok: 323