Nyomtatás

Üdvözöljük a 2020. évi C. törvényben előírt határidők módosítását!

Írta: Szerkesztőség 2020. november 27.

A Kormány elfogadta azt a javaslatunkat, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyra vonatkozó törvényben szabályozott határidők módosításra kerüljenek, így az egészségügyi szolgálati munkaszerződés tervezet tartalmáról nem kell 2020. november 30-ig tájékoztatást adni – csak a veszélyhelyzet megszűnését követően kerül erre sor. Ez azt jelenti, hogy nem kell 2020. december 31-ig az egészségügyi szolgálati munkaszerződést megkötni, mert a Kormány ezt a határidőt is megváltoztatta.

Ugyanakkor a Kormány vállalja, hogy nem éri anyagi hátrány a határidő módosítás miatt az érintetteket, mert a bevezetendő, az orvosokra vonatkozó új bértáblát visszamenőlegesen 2021. január 1-től kell alkalmazni.

Azt is üdvözöljük, hogy a kirendelést „békeidőben” az Mt. hatályos rendelkezéséhez igazítják, azaz 12 hónap alatt 44 napot lehet a munkavállalót kirendelni, melynek során kevesebb javadalmazása nem lehet és a költségeit meg kell téríteni.

A részleteket dr. Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter úr levelében olvashatjátok.

A mai napon megküldtük a Kormány képviselőjével kötendő megállapodásunk általunk véglegesnek tartott változatát.

Ebben javaslatot teszünk arra, hogy az általunk megkötött KSZ valamennyi pozitív rendelkezése - melyek egy része már bekerült a Kormány rendelet tervezetbe - kiterjesztésre kerüljön a munkavállalók részére.

Összes ajánlás (0)

0 az 5 csillagból
Nem rendelkezik megfelelő jogokkal a hozzászólás megtekintéséhez vagy kiadásához.