Nyomtatás

Folytatódtak a tárgyalások az EMMI-vel

Írta: Szerkesztőség 2020. november 02.

Ismét tárgyalóasztalhoz ültek az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ), valamint a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) ágazati reprezentatív szakszervezet képviselői. Az EMMI-t Dr. Latorcai Csaba közigazgatási és Prof. Dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár, az MSZ EDDSZ-t Cser Ágnes, a MÖSZ-t pedig Toma Lajos elnökök képviselték.

A mai tárgyaláson az ágazati reprezentatív szakszervezetek  azon javaslatairól, elvárásairól egyeztettek a felek, amelyeket a 165 országgyűlési képviselő által egyhangúlag elfogadott egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény végrehajtási kormányrendeleteinek megalkotásához már korábban  írásban beterjesztettek.

Mint ismeretes 2020. március 15-én  a szakszervezetek kezdeményezték a tárgyalások felfüggesztését a COVID-19 vírus által okozott veszélyhelyzetre figyelemmel. A törvénytervezet benyújtásakor azonban kezdeményezték a tárgyalások folytatását a kormány képviselőivel, hogy a soha nem látott mértékű, évi 300 milliárd forintos orvosi bérfejlesztést garantáló törvény végrehajtási rendeletei biztosítsák a munkavállalók számára az egészséges és biztonságos munkavégzést, a szakdolgozók bérfelzárkóztatásának garanciáit, a gazdasági-, műszaki és háttérszolgáltatást nyújtók bértábláját.

A tárgyalófelek megállapodtak, hogy a készülő kormányrendeletekhez további részletes javaslatot terjesztenek elő, melyekről folytatják az egyeztetést.

Összes ajánlás (0)

0 az 5 csillagból
Nem rendelkezik megfelelő jogokkal a hozzászólás megtekintéséhez vagy kiadásához.

Kiemelt videó

További videók