Nyomtatás

Az anonim hősökért!

Írta: Szerkesztőség 2020. március 24.

Dr. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott úrhoz az alábbi kérelemmel fordultunk

 

MINISZTERELNÖKI KABINETIRODA

Kiemelt Társadalmi Ügyek

Dr. NYITRAI Zsolt

 miniszterelnöki megbízott

országgyűlési képviselő

 

Tisztelt Miniszterelnöki Megbízott Úr!

2020. március 23-án az egyik Jobbik-os országgyűlési képviselő javaslatára az ellenzék megtapsolta az egészségügyi dolgozókat, meg sem említve az egészségügyben dolgozókat…2000 óta az egészségügyi ágazat munkavállalóit törvénnyel „osztották ketté” egészségügyi és egészségügyben dolgozókra. Az egészségügyiek az orvosok és a szakdolgozók, míg az egészségügyben dolgozók az összes többi tevékenységet végzők, mint pl. a gazdasági, műszaki és az ún. háttérszolgáltatást nyújtók.

Dr. Kocsis Máté, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetője elismerve az egészségügyi ágazati dolgozók hősies erőfeszítését kiemelte, hogy a rendvédelmi dolgozóknak is meg kell köszönni a helytállásukat.

Minden felvetett javaslattal egyetértve sajnálattal kellett megállapítanom, hogy a szociális ágazat cca. kilencvenezer dolgozója nem kapta meg ugyanezt az elismerést, holott nélkülük több tízezer ellátott és gondozott maradna törődés nélkül!

Az egészségügyi- és a szociális ágazat munkavállalói azok, akik nem tehetnek eleget annak a felhívásnak, hogy maradjanak otthon, ezzel lassítva a koronavírus terjedését.

Helyt kell állniuk egy soha nem tapasztalt vészhelyzetben, és mások életét kell menteniük a sajátjuk helyett. Ők is családanyák és -apák, nekik is vannak felügyeletre, otthontanulásra szoruló gyermekeik, szüleik és nagyszüleik, akik ellátást és gondoskodást igényelnek.

Ki szervezi meg, és ki gondoskodik róluk és családjaikról?

Az erre vonatkozó javaslatomat 2020. március 17-én már megküldtem.

Kérem t. Miniszterelnöki Megbízott urat, hogy a Fidesz frakció részéről hangozzék el az Országgyűlésben a szociális ágazati munkavállalók elismerése is, hiszen emberfeletti helytállással végzik munkájukat, ők az igazi anonim hőseink.

A nemzetközi hírekben is olvashatjuk a szociális intézményekben előforduló tömeges halálozást, hiszen szorosan összezárva élnek ezekben az otthonokban éppen a legveszélyeztetettebb korú idős emberek. A bentlakásos szociális intézményekben nemcsak idős emberek laknak, hanem fokozott gondoskodást, felügyeletet igénylők is, akiknek nincs családjuk vagy azok képtelenek ellátni őket. A szociális bentlakásos és alapellátásban is hasonló kockázatot vállalnak a munkavállalók, mint az egészségügyben, ezért kérem az ő nyilvános elismerésüket, és a róluk, valamint családjukról való gondoskodást, hasonlóan az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottakhoz.

Budapest, 2020. március 24.

Segítségét, mint mindig

megköszönve:

Cser Ágnes

MSZ EDDSZ elnök

 

 

Összes ajánlás (0)

0 az 5 csillagból
Nem rendelkezik megfelelő jogokkal a hozzászólás megtekintéséhez vagy kiadásához.

Kiemelt videó

További videók